Napló

Néhány hasznos és haszontalan... 2-2

Kultúrnövényeinkben rengeteg rovarfaj figyelhető meg, melyek között akadnak hasznosak és károsak egyaránt. A vetésfehérítők (Oulema fajok) egy korábbi bejegyzésben említésre kerültek. Ezúttal lárváik és kártételük kerül fókuszba. Az "árpacsiga" (1. kép) csepp alakú, csigára emlékeztető lárva. A hasonlóság oka nem más, mit az, hogy levedlett bőre tele van ürülékkel amit cipel magával, csigaszerű kinézetet kölcsönözve neki. Május végén, június elején kelnek ki a tojások, melyeket korábban az imágók a leveleken az erek mentén helyeztek el. A lárvakelés elhúzódó, kártételük során hámozgatják a levelek színét. Az előrejelzésre alapozott védelem nagyon fontos. Tavasszal az imágók betelepülésének nyomon követése hálózással, 20 hálócsapás átlagában 10 imágó veszélyes betelepedést jelent, és a védekezés indokolt. Petecsomó vizsgálat során ha minden tizedik levélen találunk tojásokat, valamint ha a lárvakelést követően m2-ként minimum 10-12 lárvát észlelünk a védekezést meg kell kezdeni. A levéltetvek (Aphididae) ebben az éveben igen nagy gondot jelentenek a szántóföldi és kertészeti kultúrákban egyaránt. A gabona-levéltetű (Sitobion avenae vagy Macrosiphum avenae, 2. kép) a leveleket és a kalászt is szívogatja. Vírusok vektora lehet, valamint kártételének következményeképpen a szem sütőipari értéke csökken. Ősszel elszaporodva és táplálkozva a növény sárgulását idézik elő. Pete, vagy enyhébb teleken lárva alakban telelnek át. A védekezés ősszel,  tavasszal és virágzást követően  lehet indokolt. A levéltetvek egyik fő ellensége a katicabogarak (Coccinellidae) és azok lárvái. A ragadozó életmódú bogarak előszeretettel fogyasztják a levéltetű fajokat. A 3. képen egy katicabogár lárvája látható. A karolópók- félék (Thomisidae) szintén jó szolgálatot tesznek termesztett növénykultúráinkban. Ezek a pókfajok nem szőnek hálót, csak biztosítókötelet és kokont. Tárt karokkal, üldögélve várják az odatévedő zsákmányt, majd egy villámgyors mozdulattal lecsapnak rá. Táplálékaik kisebb rovarok, pillangók, molyok melyeket meg tudnak ragadni.
Értékelje a tartalmat:     0  
0 Hozzászólás

Új hozzászólás készítéséhez kérjük, jelentkezzen be. Amennyiben még nem rendelkezik oldal tagsággal, egyszerűen készíthet az alábbi regisztráció hivatkozásva kattintva.

Bejelentkezés    |    Regisztráció

Regisztráció vagy bejelentkezés után automatikusan visszakerül erre az oldara.