Napló

Ezt tervezzük 2018-ban!

Beérkeztek a napraforgó- és kukoricaparcellák kísérleti eredményei. Közben az új szezon is javában fut már. A kísérleti teret kibővítettük, a parcellákat megnöveltük, és egy sor fókuszt megváltoztattunk a futó kísérleti rendszerben. Eláruljuk, mit tervezünk 2018-ban.

A helyi adottságokból eredő mérési eltéréseket a Kwizda négy kísérleti helyszín működtetésével küszöböli ki. Tolnában, Veszprémben, Heves és Békés megyében is van egy-egy bemutatófarmunk. Az eddigiektől eltérően azonban nem minden kultúra és nem minden technológiai elem jelenik meg mind a négy helyszínen.

Vezérfarm

Legnagyobb kísérleti területünkön, a Tolna megyei Felsőnánán, már csaknem 30 hektáron folynak a vizsgálatok. Közepes szervesanyag-tartalmú, barna erdőtalaj jellemzi a területet, erős cinkhiánnyal, kevés foszforral és az országos átlagnál több csapadékkal. Vizsgálataink mind a négy fő szántóföldi kultúrára (búza, kukorica, napraforgó és repce) kiterjednek. A helyi kísérletvezető: Pinczehelyi Zoltán. Az egyik kérdés, amire itt válaszolni akarunk: milyen készítmények működnek jobb hatásfokkal, és ezek vajon rentábilis megoldások-e? Az egyes növényápolási tesztekbe két-három versenytársunk termékeit is bevonjuk. Ezekben a szerhatékonysági vizsgálatokban a parcellák mérete jellemzően 100 négyzetméter. A másik problémakör: melyik térül meg jobban, a kis ráfordítás igényű, extenzív technológiasor, vagy egy költségesebb, intenzív technológia? Ezekben a tesztekben a parcellaméret eléri a fél hektárt. De mivel pontosan tudjuk, hogy a kérdésre adható választ nagyban befolyásolja a termőhely (és az évjárat), ezért a teljes technológiai sort másik három helyszínen is leteszteljük – legalábbis búzában.  A fentieken túlmenően agrotechnikai kísérleteket is futtatunk Felsőnánán. Búzában az ideális vetésidőre, vetőmagnormára és a fajták/hibridek teljesítményére vagyunk kíváncsiak. Repcében szintén több tőszámmal és hibriddel dolgozunk. Kukoricában és napraforgóban szántással és szántás nélkül, különböző vetésmélységben, különböző tőszámmal és vetésidővel próbálunk ki néhány hibridet.

Szatellitfarmok

Ezeken a kísérleti területeken alapvetően a búzatermesztés extenzív és intenzív technológiát vizsgáljuk, nagyon eltérő termőhelyi adottságok mellett. A szarvasi (Békés megye) helyszínt gazdag csernozjomtalaj jellemzi, de a sok mész miatt relatív foszfor- és cinkhiány is kialakulhat, valamint az országos átlagnál kevesebb a csapadék. A helyi kísérletvezető: Kolozsvári László. Adácson (Heves megye) barna erdőtalaj van, kevés szerves anyaggal, kevés foszforral, átlagos csapadékmennyiséggel. A helyi kísérletvezető: Bujdosó Attila. Ajkarendeken (Veszprém megye) pedig kavicsos, agyagbemosódásos, enyhén savanyú barna erdőtalaj található, kevés foszforral és cinkkel, az átlagosnál kevesebb csapadékkal. A helyi kísérletvezető: Kovács András. A technológiasorok tesztjében a ráfordítás és az eredmény rögzítése a fontos. Az aktuális piaci árakon ebből számolunk nyereségességet. A szatellitfarmokon is végzünk tőszámvizsgálatokat és fajtateszteket. A kísérleteket Fehér Tamás kollégánk fogja össze.

Ki végzi a méréseket?

Minden vizsgálatot gondosan megterveztünk, és több ismétlésben végzünk. Az eredmények mérését egy független szakemberre bíztuk. Oláh Richárd kertészmérnök, növényvédelmi és talajtani szakmérnök minden kulcsfontosságú fenológiai fázisban – a statisztikai értékeléshez szükséges mennyiségű – mintát vesz. Megméri a növények fontos paramétereit (zöldtömegét, gyökértömegét, kalászszámát, kaszatok számát stb.). Betakarítás után a hozamokon túl a termésminőséget is bevizsgáltatjuk. Összesen több mint 4000 mérésre kerül sor egy tenyészidényben. Az eredmények kiértékelése a torzító hatások kizárásával történik.

Pontos munkavégzés precíz gépekkel

Célunk az volt, hogy kevés élőmunkával (és emberi hibával), a lehető legpontosabban juttassuk ki az inputokat, és a termés mennyisége is precízen mérhető legyen. Utóbbit szolgálja a 20 deka pontossággal mérő MF 7345 S MCS kombájn, de fontos hozzá a minimális veszteséggel dolgozó Olimac, illetve Geringhoff vágóasztal is. Kiváló mélységtartású, elektromos meghajtású vetőgépünk van (Accord Optima), amelyik mikrogranulátum szórására is alkalmas. Kis dózisok kiadását is precízen végzi az Exacta TL Geospread műtrágyaszóró, melynek CenterFlow szórási rendszere nem porosítja a műtrágyát, így pontosabb a szemcsék eloszlása is. Az erőgép egy MF 6713 S Dyna VT traktor. Ez kis mérete ellenére szintén precíziós munkavégzésre alkalmas. A permetező egy szakaszolható Kverneland Ixter B18-as munkagép.

Értékelje a tartalmat:     0  
0 Hozzászólás

Új hozzászólás készítéséhez kérjük, jelentkezzen be. Amennyiben még nem rendelkezik oldal tagsággal, egyszerűen készíthet az alábbi regisztráció hivatkozásva kattintva.

Bejelentkezés    |    Regisztráció

Regisztráció vagy bejelentkezés után automatikusan visszakerül erre az oldara.