Napló

A dió két fontos betegsége

Egy gombás és egy baktériumos betegségről van szó, melyek elsősorban csapadékos időjárás esetén jelentkeznek. Tüneteik nagyon hasonlóak.

A gnomónia korai tünetei lehetnek a termésen látható apró, kerekded, barna-fekete foltok, melyek a dióhéj mélyére is besüppednek. Ha a foltok felületének közepén idővel szürke, akár ezüstszínű kivilágosodás látható, akkor biztosan ezzel van dolgunk. Viszont ha a termés foltján olajszerű felület képződik, majd később a foltok bemélyednek, és a fertőzés elterjed a dióhéjra és a bélre, akkor a Xanthomonas baktériummal állunk szemben.

Ugyanezek a tüneteket láthatók a leveleken is: a sokszögletű, szürkésbarna foltok kivilágosodó belső résszel a gnomónia betegségét mutatják. Míg a kezdetben apró, sárga udvarú foltok, melyek később levélcsavarodást okoznak, a Xanthomonasra utalnak.

A gnomónia ivaros alakja a lehullott, fertőzött levelekben telel, ezért fontos a lehullott lomb megsemmisítése a tél folyamán. Később az aszkospórák csapadékos, párás körülmények között fertőzik a friss zöld részeket. A Xanthomonas baktérium a fertőzött vesszők, ágak rákos sebeiben, továbbá a rügypikkelyek alatt telel. Esővel, széllel, rovarokkal és pollennel terjed.

 

Gnomónia tünete levélen és termésen

Mindkét betegség ellen egységesen, réztartalmú gombaölő szerrel érdemes permetezni (pl. Champion WG). Rügypattanástól virágzásig több védekezésre is szükség lehet.

Értékelje a tartalmat:     0  
0 Hozzászólás

Új hozzászólás készítéséhez kérjük, jelentkezzen be. Amennyiben még nem rendelkezik oldal tagsággal, egyszerűen készíthet az alábbi regisztráció hivatkozásva kattintva.

Bejelentkezés    |    Regisztráció

Regisztráció vagy bejelentkezés után automatikusan visszakerül erre az oldara.